Magas termetű, évelő növény. Zöldeskék, osztott, hosszú leveleinek fonákja fehéres színű.

Ránézésre rokonaihoz, a bogáncsformákhoz és a szamárkenyérhez hasonlóan veszedelmesen szúrósnak tűnik, filces-szőrös levelei azonban puhák, kellemes tapintásúak.

Magról hajtva többnyire csak a második évben kezd virítani, és 3-4 éven át ad jó termést. A bogáncséhoz hasonló, bíborszínű, majd’ ökölnyire megnövő fészekvirágzatai a nyár végén jelennek meg a virágzati tengelyeken.

Beltartalmi anyagai: cinarin, szeszkviterpén-laktonok, alkaloidok, flavonoidok (szkolimozid), inulin, aromaanyagok, keserűanyagok.

Gyógyhatásait régóta ismerik. Használták afrodiziákumként, vizelethajtóként, leheletfrissítőként, sőt dezodoráló szerként is. Bizonyos dél-európai és egyéb országokban a népgyógyászat szerves részét képezi - gyakran alkalmazott gyógynövény. Az olaszok a levelét, a szárát és a gyökerét is használják. Népi gyógyítóik szerint a növény levelei nyersen vagy forrázatként elkészítve vizelethajtó hatásúak, a szárból forrázással készült 24 órás kivonat pedig reuma és köszvényes fájdalmak enyhítésére alkalmas.

A modern fitoterápiában az articsóka friss leveleiből készült préslé, illetve levélkivonat, és az articsóka kivonatait is tartalmazó készítmények antibiotikus hatásúak. Cinarin, szilimarin tartalmának köszönhetően májvédő funkciója van: enyhíti a méreganyagok okozta májrendellenességeket, elősegíti a májsejtek regenerálódásának. A kutatók 1993-ban mutatták ki először, hogy főbb hatásai közé tartozik az epe termelésének és normális összetételének fenntartása, az epetermelés fokozása, és az epe hígabbá tétel. Elősegíti az epeutak összehúzódását, az megszűnteti az epehólyag atóniás állapotát, az epehólyag-gyulladást, az epehólyag rendszertelen összehúzódását, és az epebántalmakra visszavezethető emésztési panaszokat. A vér zsírtartalmát is csökkenti, ami gyógyír a kórosan megnövekedtet zsírtartalomra, ezért alkalmazható a kóros elhízás kezelésében is.

Zöldségnövény: elhúsosodott virágzati tengelye és fészekpikkelyeinek töve képvisel táplálkozási értéket.[5] Emiatt a fészekpikkelyekkel fedett virágzati bimbókat kocsányuk húsos részével együtt szedik le a növényről, majd blansírozás, párolás, sütés, marinálás és egyéb műveletek után eszik. Az olasz és francia éttermekből nem hiányozhat. Vásárlásnál érdemes a kisebb bimbókat választani. Készíthető belőle előétel fűszeres mártással, vagy megtölthető húsfélével. Markáns íze miatt nem kell fűszerezni, elég citromlével meglocsolni.

Az antik világban drága ínyencségnek számított: nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákumos hatása miatt. Ezt ugyan nem sikerült tudományosan igazolni, de az articsóka a mediterrán konyha jóvoltából igen elterjedt.