Többnyire fás szárú növények szárnyasan összetett levelekkel, több méteres, horgos tüskékkel borított, ívesen lehajló hajtásokkal. Apró, húsos, csonthéjas terméseik a kúpos vackon csoportosan elhelyezkedve jellegzetes „szedertermést” alkotnak. Virágaik a Rosoideae alcsaládra jellemző módon sugaras szimmetriájúak, öttagúak (a csésze-, illetve sziromlevelek száma 5), a porzók és a termőlevelek száma határozatlan, sok.

A szeder kúszónövény és 0,5–3 m magasra nő. A szárai fajta szerint idővel többé-kevésbé tövisessé válnak és fásulnak. A tüskék elősegítik a növény biztonságos növekedését és védenek a kártevők ellen.

Gyümölcsük, levelük tanninokban (csersavakban) igen gazdag. Számos fajt gyógynövényként használnak, mivel a tanninnak összehúzó tulajdonsága van, ami a hajszálereket védi. Baktériumölő hatása szintén ismert.

A szedert sütemények bevonására, lekvár, gyümölcszselé és -ital készítésére is felhasználják. A friss gyümölcsöt továbbá mélyhűtéssel konzerválják.

Napos, szélvédett fekvésben érzi magát a legjobban, aszályos nyáron öntözni szükséges. Mivel magasra nő, megfelelő erősségű támasztékot igényel. Szaporítani fejbujtással szokták. A beérett hajtás csúcsát földbe süllyesztett cserépbe hajlítják és földdel betakarva meggyökereztetik. A gyökeres dugványok ősszel, vagy a következő év tavaszán az anyahajtásról leválaszthatók és kiültethetők.

Termesztéséhez a tüskementes változatot részesítik előnyben. A növények között legalább 2–3 m távolság szükséges. Továbbá szükséges a rendszeres metszés, az oldalhajtások eltávolítása. Az aratás után az új hajtások számát növényenként 3-5-re csökkentik.

A tüskementes fajták megjelenéséig sehol nem volt jelentős a szedertermesztés. Az 1920-as években elkezdődött fajtanemesítés első (szó szerint) kézzelfogható eredménye az 1938-ban Nagy-Britanniában létrehozott Merton Thornless. A további, főleg az Egyesült Államokban folytatott nemesítő munka alapját ez a tüskementes fajta és néhány további, Észak-Amerikában őshonos merev szárú faj keresztezése adta meg. A ma is népszerű Thornfree az 1960-as évek közepén jelent meg, ezt követte a Smoothstem, a Dirksen Thornless, a Black Satin, a Hull Thornless, a Chester Thornless, a Thornless Evergreen (örökzöld) és a Tayberry. Magyarországon a Thornfree a legelterjedtebb, sarjakról továbbszaporítva is megtartja tüskementességét. Az örökzöld Thornless Evergreen sarjai ismét tüskéssé válnak.

Európa, Észak-Afrika, Elő-Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt zónáiban honos. Napos helyektől félárnyékosig fordul elő, pl. világos erdőkben, ill. azok szélén, mészben- és nitrogénben gazdag talajon.