A természetben több faj fája akár 15 m magasra is felcseperedhet, de az ültetvényeken a kakaófa nem nő 5-6;m-nél magasabbra. Göcsörtös felületű, barna törzse hamar elágazik. Fája halvány rózsaszínű.

A sötétzöld, szórt állású, tojásdad, hegyes végű levelek nyele rövid. A levéllemez 15–25 cm hosszú, a fonáka szőrös. A néhány mm-es, hosszú kocsányon függő virágok az idősebb ágrészeken jelennek meg. A csésze pirosas, a sziromlevelek sárgák. A pentamer (öttagú) virágot rovarok porozzák be. A virágok délután nyílnak ki, és egész éjszaka nyitva maradnak. Az ellipszoid alakú termés 15–30 cm hosszú, sárga, narancs, piros, lila vagy barna színű. A terméshús fehér, rózsaszín vagy barna. Egy-egy termésben általában 60 mag nő.

Amerikában a bennszülöttek már régóta ismerték a kakaófát, mint izgatószer és aminek magját tápszernek és pénznek egyaránt használták. A termesztését a maják kezdték el i.e. 1500 körül. Amire Cortez katonái megérkeztek Mexikóba, a kakaó elterjedési területe sokszorosa volt eredeti őshazájának.Az utolsó azték uralkodók palotájában halmokban gyűlt a kakaóbab. A legenda szerint a kakaó volt az aztékok szent madara, a kvézál eledele. Peruba is az indiánok közvetítésével jutott el.

A kakaóbab jóval az európai invázió után is fizetőeszköz maradt. A maják, később pedig az aztékok és az inkák már négyféle kakaóitalt ismertek. Ezek egyike a sokoatl vagy más néven habos víz, amit kakaóból, kukorica- vagy maniókalisztből, mézből, vaníliából és vízből készítettek. A magvakat borító fehér terméshúst csemegeként ették, a termés más részeiből használati tárgyakat és szereket (terméshéj → kanalak, pohár, edények; levelek → háztető; kakaóbab → gyógyszer) gyártottak.

A kakaó elterjesztésének kulcsfigurája egyes források szerint Kolumbusz, mások szerint Cortez volt. Bárkinek is van igaza, a spanyolok hozták be a kakaót Európába, és innen került tovább Afrikába, Ázsiába. A 16. században rendszerint porrá őrölt kakaóporból, ánizsból, szegfűszegből és fahéjból kevert kakaómasszát szállítottak hajókon Európába, ahol csokoládéitalt főztek belőle. Az első csokoládéfőző 1580-ban nyílt meg Spanyolországban. A forró csokoládé a 17. század közepén, a teával egyidőben terjedt el Európában. Ekkor még rendkívül drága csemegének számított, arannyal kellett fizetni érte. Az osztrák és francia nemesség a spanyol udvarból vette át divatját – divatról lévén szó, legalább annyian ellenezték, mint ahányan éljenezték. Linné istenítette, ezért adta neki a Theobroma, azaz „az istenek eledele” latin nevet. Clusius, híres francia botanikus ellenben azt mondta: „a kakaó csak a disznóknak való.”

A nyugat-afrikai Aranyparton a franciák, Ázsiában és Ausztráliában az angolok ültettek elsőként kakaót a 19. században. Ahogy erősödött a kakaóláz, úgy szaporodtak az ültetvények: szinte minden trópusi vidéken elkezdték termeszteni.

A 17. századig csak itták, napjainkban azonban már leginkább csokoládéként esszük.

A kakaó fő hatóanyaga a teobromin, amiből 100 g csokoládé mintegy 100 mg-ot tartalmaz. Diuretikus hatású, akárcsak rokon vegyületei, a koffein és a teofillin. A hatás intenzitása koffein-teobromin-teofillin sorrendben nő. Az úgynevezett xanthin-származékok a központi idegrendszert is befolyásolják: serkentő, izgató hatásúak, emelik a vérnyomást. Itt a hatás intenzitási sorrendje éppen fordított: teofillin-teobromin-koffein.

Bár a kakaó az amerikai kontinensről származik, a világtermelés kétharmada Afrikában: Elefántcsontparton, Ghánában, Nigériában és Kamerunban terem. A harmadik harmadot Dél-Amerika: Brazília és Ecuador állítja elő. A világ éves kakaótermelése hárommillió tonna. Ennek legnagyobb része az ún. Forastero fajta (80-90%), mindössze 5%-a a betegségeknek kevésbé ellenálló Criollo, és 10% a kettő hibridje, a Trinitario.

A minőségi csokoládékat általában Criollo, vagy Trinitario kakaóból készítik, míg az olcsóbb, nagy mennyiségben gyártott csokoládék a Forastero fajtából készülnek.