A meggyfának igen sok és sokféle – valószínűleg a cseresznyétől is származó – fajtája van. Sötétszürke kérgű fa. A cseresznyénél rövidebb életű. Vesszői idősebb korban lecsüngnek. Levelei a cseresznyééhez hasonlóak, fényesek. Virágzata bogernyő. Nemesebb fajtái önmeddők.

A meggyet a gyümölcstermelő és fogyasztó országok többségében ipari gyümölcsnek tekintik. Világviszonylatban kivételesnek tekinthetők azok a kelet- és közép-európai országok (köztük természetesen Magyarország is), ahol a meggyet frissen is fogyasztják.

A termesztett meggyet (Prunus cerasus L.) a cseresznye (Prunus avium L.) és a csepleszmeggy (Prunus fruticosa Pall.) spontán hibridjének tartják, miután svéd nemesítők ezt mesterséges keresztezésekkel is bizonyították. Vadon a faj nem ismeretes, de elvadulásáról sok adat van.

Íze sokféle lehet, vannak egészen édeskés fajták, de van igen savanyú változata is, bár az érés előrehaladtával minden fajta egyre édesebb. A meggyet többségében persze a savanyú íz határozza meg, a legtöbben emiatt kedvelik vagy éppen nem kedvelik frissen fogyasztani.

Termése különösen értékes, nyersen fogyasztják, főzve vagy frissen (akár fagyasztás után) süteményekbe teszik, tartósítva a konzerviparban használják, illetve gyümölcspárlatot, gyümölcsbort és likőrt is készítenek belőle. A legismertebb meggypálinka cigánymeggyből készül.

A meggyfa a termőhely iránt kevésbé igényes gyümölcstermő növényeink közé tartozik. A téli hideg nem tesz kárt benne, de ha közvetlenül a kihajtás előtt éri a rügyeket nagyobb hideg, akkor elfagynak, ezért óvakodjunk arról, hogy lefolyástalan mélyedésbe, ún. fagyzugba ültessük. A talaj iránt se nagyon érzékeny, a szélsőségesen szikes talajokon kívül mindenütt megél, és többé-kevésbé bőségesen terem. Vízigénye közepes, de az öntözést meghálálja.

A meggyet régebben kizárólag középmagas törzsű fákon termelték. Ma a kertekben előtérbe helyezik a könnyebben kezelhető, kisebb helyet foglaló törpe (termőkaros, sövény) fákat, míg a középmagas törzsűek kiszorultak a külterjesebben kezelt szőlőhegyekre, zártkertekbe és - sok helyütt -a ház elé, az utcára.

A középmagas törzsű fákat se ültessük egymás hegyére-hátára, mert ebből már néhány év múlva kényelmetlenségek származnak; a sűrűn ültetett fákat nehéz megvédeni a kórokozóktól, bonyodalmas a termés leszedése, a nagy árnyékhatás következtében csökken a gyümölcstermes. A meggyfáknak egyenként 36 m2 területre van szükségük, ami négyzetes telepítési rendszer esetén 6 m-es sor- ás tőtávolságnak felel meg. A törpefák 16-20 m2-rel is megelégednek, ami 4,5-5,0 m sortávolság esetén 3,5-4,0 m tőtávolsággal teljesíthető.

A meggy kiváló alkalmazkodóképességű gyümölcsfaj, tág éghajlati határok között termeszthető. A téli hideget még a cseresznyénél is jobban elviseli. Amerikai kísérletek szerint a fás részek még a -35 C-os lehűlést is elviselik. A gyökerek fagyérzékenysége az alanytól függ - a sajmeggy ellenállóbb. Tenyészidőszak alatti optimális hő- és fényigénye a cseresznyéhez hasonló, de a meggy termesztési övezete valamivel hűvösebb övezetben van, s nagyobb a téli hidegigénye is. Vízigénye közepes, de a késői érésű, genetikailag kisebb gyümölcsű fajták mérete öntözéssel növelhető.