Szőlőmag

Először Nobel-díjas tudósunk, Dr. Szentgyörgyi Albert írta le 1936-ban a szőlőmag emberi szervezetre kifejtett kedvező hatását. Ő mondta ki azt is először, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst.

forrás: internet
A szőlőmag-kivonat tulajdonképpen a borgyártás mellékterméke - azonban igen értékes "felesleg", ugyanis nagyon sok olyan vegyületet tartalmaz, melyek pozitívan hatnak az egészségünkre. Ezek közé tartoznak többek között a vitaminok, a flavonoidok, a linolénsavak, illetve a polifenolok.
A szőlőmagból egyrészt szőlőmag olaj, másrészt pedig szőlőmag őrlemény készül. Mivel a szőlőmag egészben vagy csak szimplán szétrágva nem tudja kifejteni jótékony hatását, ezért mindenképpen szükséges a porítása. Így a benne rejlő hatóanyagok a felszínre kerülnek, és a szervezetbe jutva sokkal egyszerűbben és nagyobb felületen tudnak érintkezni a bélrendszerünkkel, felszívódásuk is könnyedén végbemegy.
A szőlőmag pozitív élettani hatásairól számos  publikáció megjelent már. Például, a 2009-ben napvilágot látott tudományos cikk (a Clinical Cancer Research magazinban) a szőlőmagban talált hatóanyagok – polifenolok – tevékenységéről, miszerint a laboratóriumi körülmények között tenyésztett leukémiás sejtek 76%-át kerek egy nap alatt elpusztították.

A mag további, jótékony alkotóelemei közé tartozik a boron, bioflavin, P-vitamin, a kálium, nátrium, kalcium, magnézium, illetve bizonyos nyomelemek, mint a vas, réz, molibdén, mangán stb., amik a polifenolokkal együtt védik idegrendszerünket.

Melyik FLAVON termék tartalmazza?